HTML

Kőmanó

A magashegyekben gyorsan változhat az időjárás. Pillanatok alatt befelhősödhet, leszállhat a köd. A látási viszonyok megromlanak, a közlekedés veszélyesé válik. A tájékozódás megkönnyítésére a pásztorok kisebb-nagyobb kőrakásokat emeltek, egy-egy jellegzetes kővel a tetején. A hegymászók és a magashegyjárók átvették ezt a steinmann - kőember, kőmanó – elnevezésű halmokon alapuló jelzésrendszert, melyet a mai napig is használnak. Másfél évtizeden keresztül jártam az európai, a nyugat-ázsiai és az afrikai magashegyeket. Rengeteg kőmanóval találkoztam, sőt építettem is. Blogom elsősorban a természetjárással, a hegymászással, a sízéssel és az utazással foglalkozik, melyhez szívesem veszem minden hozzászóló kérdését és véleményét.

Friss topikok

  • Kőmanó: zuppa:Kösz a dicséretet. Kezdő blogoló vagyok. A poinn.hu-t nem ismerem kérem a pontios címet. A p... (2008.12.08. 07:54) PARADISKI - LA PLAGNE
  • Kunos Gábor: Érdekes volt elolvasni a 30 évvel ezelőtti kaukázusi történetet. Érdeklődve várom a továbbiakat is... (2008.11.19. 00:24) Kaukázus - Túrabeszámoló
  • Hobbiszakács: Érdekes téma! Várom a folytatást. (2008.11.14. 12:34) Kőmanó - Bemutatkozás

Linkblog

Pra Loup-II.

2008.12.02. 08:00 Kőmanó

Pra Loup
II.
 
(folytatás)
 
 
Másnap, hétfőn reggel erős hóesésre ébredtünk, ami a délelőtt folyamán csak fokozódótt, így síelésről szó sem eshetett, hiszen a látótávolság 8-10 m-re szűkült, és a frissen leesett hó mennyisége a déli órákra, már meghaladta a 40 cm-t.
Mindez csak azért következett be, mert útitársaink nem vették figyelembe babonás kérésem.
Mármint, hogy az utazásunk alkalmával az időjárásról, jelenlétemben ne essék szó”, csak esetleg a túra utolsó nap estéjén, vagy a hazautazás közben, de legjobb már csak otthon.
Mivel barátaink, az elsőnapi hazatértünk után lelkesen ecsetelni kezdték az eltelt nap szépségét az eddigi időjárásra vonatkozóan, be is következett a radikális változás ma reggelre. Erre én „kikeltem magamból”, és figyelmeztettem őket, hogy a jövőben ilyentől tartózkodjanak, kérésemet szigorúan tartsák be.
Ennek eredményeképp már a következő naptól szép és egyre szebb idő következett egész itt tartózkodásunk ideje alatt.
A több évtizedes, több száz túrám, utazásom, alkalmával dicsekedve mondhatom, hogy a rossz időjárás miatt, kellemetlen utazásaim számát meg tudnám számolni, egy kezemen. Így aztán joggal hangsúlyozhatom, hogy megvan „babonaságom” alapja.
 
Mivel az intenzív hóesés miatt sízni nem mentünk, úgy határoztunk, hogy akkor kihasználva az alkalmat felmegyünk az egyik kabinos felvonó felső állomásán lévő vendéglőbe, elfogyasztani azt a bizonyos „ingyen” ebédet, amit egyébként határidőhöz is kötöttek, azaz, a keddi napig volt érvényes.
 
A hosszú passzázson végighaladva közelítettünk meg egy a település ellenkező végéről induló másik kabinos felvonót, melynek tetején volt az egyik megjelölt vendéglő.
A felvonónál egy percet sem kellett várakozni, mivel a nagy hóesésében csak a legelszántabb sízők és snowboardozók vállalkoztak kimozdulni és szenvedélyüknek hódolni.
A felső állomáson zuhogó, csaknem térdig érő friss hóban kellett elgázolnunk a közeli vendéglőhöz, mely csaknem üres volt a gyér forgalom miatt. A talán 100 méteres távolságon, szinte hóemberként érkeztünk meg a vendéglő gádora alá és percekig verdestük egymásról a havat.
A vendéglőben kiderült, hogy ide feleslegesen jöttünk, mert itt nem váltják be utalványunkat, csak az alattuk, lejjebb lévő másik erdei vendéglőben, amit részben elérhetünk lefelé sível, vagy az ide érkező ülőszékes lifttel, és annak alsó végállomásától tovább lefelé gyalogosan, 3-400 méter távolságra.
Mivel síléc nem volt nálunk, a székes felvonó a nagy hóesésében nem üzemelt, kénytelenek voltunk lemondani az „ingyen ebédről” és visszaszállva a kabinos felvonóra, visszatértünk szállásunkra.
 
A hóesés tovább folytatódott, így a továbbiakban csak a „kulináris” élvezetek maradtak számunkra a nap folyamán, különböző italokkal kiegészülve.
 
Reggel napsütés és erős szél fogadott bennünket. A pályákat az éjszaka csak részben tudták rendbe tenni. A felső, erdőhatár feletti pályák nagy részét lavinaveszély, valamint az erős szél miatt továbbra is lezárva maradtak. Így a tervezett, Fox D’Allos-i kirándulásunkról e napon le kellett mondanunk.
Ellenben a rendelkezésre álló pályák egyébként is jó minősége fantasztikusan feljavult. A friss laza hó kimondottan élvezetessé tette az élményt főleg azokon a pályaszakaszokon, melyeket megdolgozni a pályakarbantartó gépek. 
Délfelé, a szél mérséklődött, így módunk volt felkeresni, a már korábban emlegetet vendéglőt az „ingyen ebéd” elfogyasztása. Szélvédett, napfényes teraszon foglaltunk helyet és fogyasztottuk el a nem nagy választékú ebédet, mely egy tál, vagy tejfölös, gombás (Milánói), vagy húsos, paradicsomos (Bolognai), spagettiból állt. A kísérő italokért természetesen már fizetni kellett, de megkaptuk rá az ígért 10%-os árkedvezményt, amit máskor is igyekeztünk kihasználni, ha éppen arra jártunk.
Nekünk magyaroknak nem mindegy, hogy egy kapucsínóért 750.-Ft helyett, 675.-Ft-ot, vagy egy pohár sörért 3.50 EU helyett, csak 3.15 EU-t kellett fizetni.
 
Miután ettünk, ittunk, még egy kicsit napoztunk is a teraszon. Majd a házkörnyéki szakaszokat jártuk végig többször is, az igen kiváló viszonyok között. Így nem lehetett csodálkozni, hogy délutánra alaposan elfáradtunk és lakóházunk gadróbjánál nehezen szedtünk le lábainkról, sí cipőinket. Közben emlegetve azt a rosszmájú kijelentést, hogy „legjobb az egész sízésben az, mikor már végre leveheted bakancsaidat”.
Ebből az igazság csupán annyi, hogy bizony sokat számít, milyen cipője van az embernek. Nem véletlen, hogy a választék igen magas és az árakban is van nagy eltérés. Ellenben az nem igaz, hogy a legdrágább a legjobb. Ugyan ezt vallom a sílécek esetére is, aminek talán még nagyobb a választék szortimentje.  
 
 
Negyedik sí napunkon ragyogó napfényre, lecsendesedett szélre keltünk. A bőséges reggeli után ismét kényelmesen, kissé késve indultunk neki a napnak. A kabinos lift tetejéről, mely még az erdőhatáron belül volt, jobbra indultunk, hogy mielőbb feljussunk a Le Lac tetejére, de a felső liftek még mindig nem üzemeltek, így az esti karbantartás után a kiváló állapotú, alig használt erdei pályákon maradtunk egy-két fordulóra, majd visszatértünk az Olimpiai pályára mely a napsütésben szintén remek élményt nyújtott a sízés örömeiből. Később áttértünk a település feletti baloldalra és az ottani pályákat és felvonókat jártuk végig többször is a déli órákig, amikor ismét a kedvezményt nyújtó vendéglő teraszára telepedtünk le pihenőre és egy kis napkúrára.
Olga elkérve erszényemet elvonult a fogyaszandó ételek és italok beszerzésére az önkiszolgáló rendszerű étterem belsejébe. Mikor aztán, salátával, sültburgonyával, sörrel, kávéval megrakott tálcájával a pénztárhoz érkezett és fizetni akart, kiderült, hogy én reggel, tévedésből a magyar forinttal megrakott erszényt tettem zsebre és azzal természetesen nem tudott fizetni.
A tálcát lerakva, felháborodva jött ki reklamálni, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hoztam. No ez nem oly nagy a baj, mondtam én. Kérek kölcsön barátainktól, majd visszaadom délután.
Igen ám, de náluk csak annyi pénz volt, amivel ki tudták fizetni a saját számlájukat.
Ez már igazán kellemetlen volt. Most mit tegyünk? Hagyjuk ott a megrakott tálcát és tűnjünk el? Ez nagyon „ciki” lett volna. Végül felmerült, hogy a hitel ellenében otthagyjuk az útlevelünket és másnap, majd kifizetjük a cechet.
A pénztárban ügyködő főnök, azonnal megértette a problémát, amikor az útlevelet meglátta kezünkben. Egy szó nélkül, azonnal átvette azt és eltette, ezzel tudomásul véve, hogy majd később rendezzük a számlánkat.
 
Mivel lakóhelyünk nem volt valami közel, az idő pedig már 2 óra után volt, latolgatni kezdtük, hogy most menjük haza a pénzért, vagy csak holnap jöjjünk vissza rendezni a dolgot. Ha most, akkor vajon visszaérhetünk a liftek leállása előtt? Ha csak holnap, akkor megint nem jutunk el az időveszteség miatt, a távol lévő, Fox D’Allos-ba, mivel a vendéglő egészen más irányban volt.
Végül döntöttünk, hogy még ma lebonyolítjuk a dolgot. Egy kis húzós lifttel és egy székes lifttel felmenve, már elindulhattunk sietve hazafelé.
Míg mi a pénzünk után „futottunk”, barátaink tettek egy-két kört.
Kiegyenlítetlen számlánkat rendezve, aminek értékéből, a történtek ellenére is megkaptuk a 10 %-os kedvezményt, ismét hazaindultunk és a liftek leállásával egy időben fejeztük be a napot.
 
Vacsora után egy kis esti sétára indultunk a településen megnézve az esti kivilágításokat, melyek általában nagyon hangulatosak szoktak lenni. Ebben egy kicsit csalódtunk, mert az itt látható szépen megvilágított fán kívül nemigen láttunk más fotóra érdemes témát, de ehhez hozzájárult a település nagy zsúfoltsága is.
Utolsóelőtti napunk reggelén ismét tiszta égboltú, napsütéses napra ébredtünk. Útitársaink is igyekeztek egy kicsivel előbb elkészülni, mikor látták, hogy mi már felöltözve útra készen várakozunk rájuk. Ennek ellenére is csak fél tíz felé tudtunk elindulni és a lehető legrövidebb útvonalon igyekeztünk a Le Lac tetejét elérni, ahonnan vezetett a további utunk.
 
A túloldalon levezető hosszú pálya alja egy másik hosszú, legalább 2-3 km-es, aránylag enyhén lejtő, részben télen nem használt közúton, másrészt széles gyalogúton folytatódott egy balra, visszafelé tartó üllőszékes liftig, ahová legkésőbb 16 óráig vissza kell majd érkeznünk, ha problémamentesen, haza akarunk jutni. Erre egyébként mindenhol jól láthatóan felhívják a figyelmet, a két település közötti útszakaszon közlekedőknek.
Egy kicsivel tovább az úton, egy jobbra induló szintén üllőszékes liftet használva jutottunk fel egy következő hegygerinc tetejére, ahonnan még mindig nem látszott úti célunk vége.
 
Kezdetben két párhuzamos pálya vezetett lefelé egy völgyhajlatig (az egyik kék, a másik piros), ahol egy hangulatos vendéglő is üzemelt. Innen már látszottak messze lenn, Fox D’Allos első épületei is.
Nem indultunk azonnal lefelé. Először egy többszöri töréssel meredeken közlekedő húzós-lifttel felmentünk a szemben lévő hegy kopasz tetejére, ahonnan a térkép szerint közvetlen le lehetett jutni a település központjába. A tetőn derült ki, hogy az a pálya, amit kinéztünk, le van zárva, vissza kell térnünk az alattunk lévő vendéglőhöz, és majd csak onnan tudunk továbbhaladni úti célunk felé. Egyébként ez, egy remek, széles és egyenletesen meredek pályaszakasz volt.
A vendéglőtől kezdetben, enyhe turistaúton csúsztunk lefelé, majd egy széles meredek pályán jutottunk le a település szélén lévő hídig, azon keresztül tovább egy enyhe lejtésű tanulópályán és egy aluljárón áthaladva értük el Fox D’Allos, házakkal, szállodákkal, körülvett sí központját, mely a képen már nem látható.
 
Óránkra nézve gyorsan eldöntöttük, ha azonnal indulunk tovább, még van annyi időnk, hogy feljussunk a sí-rendszer legmagasabb pontjára egy kabinos lifttel.
Egy székes felvonóval felmentünk az előttünk lévő hegyvállra még az erdőhatáron belül, majd onnan leereszkedve jutottunk el egy nagy enyhe lejtésű térség tetejéről induló kabinos lift, indítóállomásához.
Rövid sorbaállás után jutottunk be egy kabinba, mely négyszemélyes volt, de oly szűk, hogy vállaink, szinte kellemetlenül, szorosan összeértek. Ilyen szűk lifttel még nem találkoztunk, valószínű a felvonók egyik korai gyártmánya volt a „hőskórból”, amikor még a kényelem nem volt fontos, csak a cél.
 
Aránylag lassan közlekedő öreg liftünk végállomása 2600 m-en volt. Kiszállva a kabinból, egy kis teraszra értünk a fogadóépületből, ahonnan csak félkörívben lehetett körbelátni a felvonó épülete és a mögötte lévő hegygerinc miatt. Persze az a kilátás is nagyon szép. Keletről nyugati irányba, az egymásután sorakozó 2-3000 m-es hegyek gerincével, csúcsaival. A messze alattunk lévő Fox D’Allos házaival és a felette lévő hegyekkel.
Rövid nézelődés után elindultunk lefelé, egy nagy ívben balra forduló, igen szép és meredek vezetésű pályán, két bizarr csúcspiramis árnyékában.
Továbbra is remek nagyon jó állapotú pályán érkeztünk vissza, Fox D’Allos központjába, ahonnan ebédszünet nélkül, azonnal tovább indultunk visszafelé, mivel nem ismertük az utat, illetve annak időtartalmát, nehogy lekéssük az utolsó felmenő lift üzemelési határidejét.
Visszaérkezve az Angeliers (Bárányos) vendéglőhöz, csak-csak megálltunk, míg elfogyasztjuk a velünk hozott szendvicseket, egy kávé kíséretében, de itt már láttuk, hogy van még időnk, valamint az odasütő ragyogó napfény és a teraszról nyíló szép kilátás is csábított egy kis pihenőre.
Három óra körül indultunk tovább először egy hosszú üllőszékes lifttel, majd egy szintén hosszú lejtő aljából induló másik székes lifttel, ami egy hegygerincen vitt át bennünket, ami alatt kanyargott az idevezető hosszú átvezető útvonal. E lift végállomásától indult egy hosszú többször megtörő vezetésű húzólift a Le Lac tetejére, ahonnan már csak lefelé sízve is el lehetett jutni ideiglenes otthonunk közelébe, azaz a sípályák aljába.
 
Mivel útközben még üzemeltek a liftek, ezt kihasználva, az egyikkel még felmentünk a lakhelyünk közeléből induló kabinunk felett lévő gerincre és onnan kezdtünk sízni hazafelé, a nap végére hagyva a kedvenc Olimpiai pályát.
 
 
Bejezés következik
 
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: sí pra loup ii.

A bejegyzés trackback címe:

https://komano.blog.hu/api/trackback/id/tr40791133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.