HTML

Kőmanó

A magashegyekben gyorsan változhat az időjárás. Pillanatok alatt befelhősödhet, leszállhat a köd. A látási viszonyok megromlanak, a közlekedés veszélyesé válik. A tájékozódás megkönnyítésére a pásztorok kisebb-nagyobb kőrakásokat emeltek, egy-egy jellegzetes kővel a tetején. A hegymászók és a magashegyjárók átvették ezt a steinmann - kőember, kőmanó – elnevezésű halmokon alapuló jelzésrendszert, melyet a mai napig is használnak. Másfél évtizeden keresztül jártam az európai, a nyugat-ázsiai és az afrikai magashegyeket. Rengeteg kőmanóval találkoztam, sőt építettem is. Blogom elsősorban a természetjárással, a hegymászással, a sízéssel és az utazással foglalkozik, melyhez szívesem veszem minden hozzászóló kérdését és véleményét.

Friss topikok

  • Kőmanó: zuppa:Kösz a dicséretet. Kezdő blogoló vagyok. A poinn.hu-t nem ismerem kérem a pontios címet. A p... (2008.12.08. 07:54) PARADISKI - LA PLAGNE
  • Kunos Gábor: Érdekes volt elolvasni a 30 évvel ezelőtti kaukázusi történetet. Érdeklődve várom a továbbiakat is... (2008.11.19. 00:24) Kaukázus - Túrabeszámoló
  • Hobbiszakács: Érdekes téma! Várom a folytatást. (2008.11.14. 12:34) Kőmanó - Bemutatkozás

Linkblog

Pamír II

2009.02.11. 08:19 Kőmanó

 

 
Pamír II
1980
Csodálatos tájakon, mintegy óráig tartó repülés után landoltunk a kijelölt helyen, a tábor közelében. Amint kipakoltuk a helikoptert, mert a személyeken kívül, természetesen hoztunk utánpótlást is az itteni konyha részére. A táborvezetés azonnal lajstromba vett bennünket, kijelölte szálláskörletünket és még egyszer fixszállta mászó tervünket és rögzítették, hogy terveink szerint 14-én, két nap múlva indulunk a 7105 m magas Korzsenyevszkájára és 12 napot szánunk a megmászására, az akklimatizációs idővel.   
 
Itt is előre felvert sátrakat biztosítottak. Három sátrat kaptunk a központól kicsit távolabb, 80-100 m.-re. Itt sem kellet használnunk, a magunkkal hozott, könnyű, kimondottam magashegyi sátrakat, amik könnyűek, vízhatlanok, de kicsinységük miatt, hosszabb távon, nem mondhatók kényelmesnek. Közvetlen mellettünk a Franciák laktak két sátorban.
 Már említettem, hogy hideg élelmet vételeztünk. Az élelmezési ellátásunkat a következő képen oldották meg. Amikor a kiépített táborokban tartózkodtunk teljes ellátást, kaptunk, reggelit, ebédet, vacsorát. Ha bejelentve, és jóváhagyva, elhagytuk az alaptábort, akkor napi 5 rubeles bonok ellenében, hidegélelmet vételezhettünk, de csak az Adzsik-Taschi központi raktárban. A felső alaptáborokban nem volt ilyen célú raktár. Terveink szerint a két hegy megmászására 12, illetve 10 napot terveztünk, így huszonkétszer 5 Rub./fő, bont igényeltünk és kaptunk meg.
A baj csak az volt, hogy a raktárban nagyon szegényes és egyáltalán nem célszerű élelmiszereket lehetett kapni. Pl: üveges befőttet, ami könnyen összetörik a hátizsákban és nehéz. Nyers paradicsomot, melynek épségben történő szállítása szintén körülményes. Nyes tojást (?), vajat, újságpapírba (!) csomagolva. Vörös hagyma és nyersuborka még csak-csak, de dinnyét ki az-az őrült, aki felcipel magával egy magashegyre. Legkapósabb még a kakaó és tej sűrítmények voltak, no meg az italok (finom Ararát konyak, magyar bor és orosz pezsgő) de természetesen azok sem a hegyre, hanem utánna az űnnepléshez. Leves porok, csokoládék, tápdús étel konzerveknek, talán még hírét sem hallották orosz barátaink. Szerencsére mindezt már előre tudtuk, gyakorlatból, mert a Kaukázusban sem volt jobb az ellátás. Itthonról gondoskodtunk a megfelelő „hegyi élelmezésünkről”, testre szabva, ki-ki, ízlésének és étvágyának megfelelően.
Az összesen, napi 45 Rubeles bonunk nagy részét, természetesen nem tudtuk elvásárolni, mert nem volt mire.
Berendezkedés után ismerkedő sétára indultunk a tábor körül. A tábor két gleccservölgy találkozásában kialakult óriás teraszon létesült 30-40 sátorral. Közepén, szinte hegyet képezve egy több ezer tonnás, önálló sziklatömbbel, mely uralta a térséget. Erre volt felállítva a rádió antenna, és a tábor zászlajának árboca. Itt volt elhelyezve a környéken szerencsétlenül járt hegymászók emléktáblái is. Közvetlen közelében, a parancsnoki, orvosi, konyha, étkező és raktár sátrak képezték, a táborközpontot.
Szemben a táborral a Kommunizmus csúcs platójának meredek, közel 1000 m magas fala volt látható, mintegy kilométer távolságban. A fal közepétől, kicsit balra húzódott fel a Borotkin pillér. Ezt az útvonalat terveztük majdan, a Kommunizmus csúcs megmászására. A pillértől jobbra eső, több kilométer széles falszakasz felett lévő plató pereméről, naponta több jég és hó lavina szakadozott le, menydörgésszerű robajjal és a sátrakat is meg-megmozgató, légmozgással, szerencsére a tábortól biztonságos távolságban.
 
A plató felett jól látható még a Dusambe nagy fehér csúcstömbje és tőle balra, Oroszország legmagasabb pontja, a 7495 m magas Kommunizmus csúcs. Vele szemben, a táborunk mögött északra van a Korzsenyevszkája 71o5 m magas csúcsának tömbje, de maga a csúcs a táborból nem látható, mert takarásban van. E csúcs megmászását szemeltük ki „akklimatizációs” túrának, és ha ez sikerült, akkor próbálkozunk, majd a Kommunizmus csúccsal.
Északkeleti irányba, a Csetürjoch 6399 m magas hófehér, szabályos vulkáni kúphoz hasonló, lenyűgöző csúcsa tekintett le a táborra. Keletre pedig egy közel ötezer méteres, töredezett kőzetekből összeállt, jellegtelen hegy, zárta le a térséget. Oldalából gyönyörű kilátást biztosítva az alatta lévő táborra, gleccserekre és a környező 6-7 ezres csúcsokra.

Másnap kora délután orvosi vizsgálatra mentünk. A Szovjet táborokban, minden túra előtt orvosi vizsgálaton kell keresztül esni, mely főleg általános közérzetre és a vérnyomásváltozásra irányul. A paciensnek megmérik a vérnyomását, pulzusszámát, majd az orvos előtt 50 guggolást kell végeznie, gyors ütemben. Ezután ismét megmérik a pulzusát egymásután többször 3-3 percenként, megállapítva, hogy mennyi idő után áll vissza a szabályos állapotra.

Ha valakinek magas a vérben lévő vörösvértest tartalma, vagy nincs rendben a szíve, akkor ez a reakció idő meghosszabbodik, és ez veszélyes lehet a légritka magasságokban. A doki mindnyájunknál megállapította, hogy minden rendben.
Sajnos az időjárás nem volt a tökéletes. Tegnap is és ma délután is erősen befelhősödött és a hőmérséklet alaposan, lecsökkent. Míg süt a nap, 20-25o-ra is felmelegszik a levegő, de ha befelhősödik, akár 8-10o-ra lehűl. Ilyenkor nagyon elkel a pulóver, vagy a pehelykabát. Ez a nagy hőmérsékletingadozás általában élénk légmozgással is jár, beborítva mindent finom porral, mely sokszor csikorgott a fogaink alatt.
 
Az éjszakát csaknem mindnyájan jól töltöttük. Döntöttük, hogy egy csapatban indulunk a Korzsenyevszkájára, részben akklimatizációs célból, részben előkészíteni az útvonalat és a leendő táborokat. Egyedül Osváth Attila marad vissza egyelőre, mert az éjszaka belázasodott. Ha holnapra jobban lesz, majd utánunk jön.
 
A Pamíri magashegyeket az un. Alpesi stílusban másszák általában, ami azt jelenti, hogy a mászó csoportok, magukkal viszik a teljes felszerelésüket, táborokat minden nap lebontják, és magasabbra telepítik. Csak a csúcstámadásra marad vissza a sátor és a felesleges felszerelés az utolsó táborban. A tartalék élelmet és felszerelést a visszaútra, kis depókat kialakítva visszahagyják, hogy ezzel is kevesebbet keljen felfelé cipelni.
 
A Korzsenyevszkáját általában 4 tábor létesítésével szokták megmászni. Mi is így terveztük, de nem zártuk ki azt a lehetőséget sem, hogy az első, vagy második táborból visszatérünk az alaptáborba, biztosítva szervezetünknek a kellő akklimatizálódást.
Nyolcan indultunk a kora délutáni órákban felfelé. Azaz kezdetben nem is fel, hanem lefelé. A 4200 m-el lévő alaptáborunkból először, egy gleccser letörésen keresztül, le kellett ereszkedni 3800 m-re egy nagy gleccserplatóra, majd onnan egy nagyon meredek, mintegy 800 m szintkülönbségű moréna lejtőn fel egy hágóba (4600 m.), és onnan tovább egy függő gleccser végéig (5000 m.) hol az I. sz. táborhely volt.

Késő este, úgy 21 óra körül három orosz kéredzkedett be a sátrainkba, kik fentről jöttek és kegyetlenül el voltak ázva, valamint alaposan ki voltak merülve. Az egyikük a tábor orvosa volt. Hozzánk nem fért be senki (oly kicsi a sátor), de a többiek két nagyobb sátorral voltak és be tudták őket fogadni. Ekkor tapasztaltuk, hogy orosz barátaink mily silány felszereléssel járják a magashegyeket. Az egyiknek csak egy kalocsni volt az ócska bakancsára húzva, ezzel biztosítva a „vízhatlanságot”. Sem rendes sátruk, sem hálózsákjuk, sem kesztyűjük, sem vízhatlan anorákjuk nem volt. Bakancsaik, a mi un. ”munkavédelmi” bakancsunkkal volt egyenlő, legfeljebb duplán talpalva és trikoni szegekkel megerősítve. Így aztán nem megdöbbentő, hogy csaknem minden idős orosz hegymászóknak, hiányzik a kezén, lábán egy-két újperec, amit a fagyások miatt le kellett amputálni. Ennek ellenére több napos, nehéz utak mászására is vállalkoznak úgy, hogy még egy tisztességes főzőjük sincs, nem beszélve az élelmiszer alapanyagokról. Ők a hegyen legtöbbször szárított füstölt halat, kenyeret, vajat és szalonnát esznek csak. Teát legfeljebb spirituszkockával melegítenek, de semmi esetre sem forralnak, akár több napon keresztül. A három bekéredzkedő hegymászó 8 napja volt a hegyen sátor nélkül. Arcukról cafatokban jött le a leégett bőr (annak ellenére, hogy szakállasak voltak), mert nem volt napvédő kenőcsük. Ruházatuk átázva, egyszóval siralmas állapotban voltak. Csak a hangulatuk volt jó és derűs. Önkénytelenül is, nagy tisztelettel néztünk fel rájuk, csodálattal adózva akaraterejüknek.

Ez a táborhely nem volt valami tökéletes, mert alig akadt annyi vízszintes hely, hogy egy-egy sátor elférjen, ellenben az időjárási viszontagságok ellen aránylag jól védett terület volt, egy függőleges sziklafal és egy függő gleccser moréna-falától védetten, azok szélárnyékában. Egyébként csak tartalék táborként használták általában ezt és a felette lévő függő gleccser tetején kialakított térséget.

Mire megérkeztünk beborult és havazni kezdett. Erős hóesésben vertünk fel, most már a kis hegyi sátrunkat. Miénk (Péterrel), egy könnyű (1,7 kg.), Saleva típusú dupla fedelű, poliészter rudazatú, színes sátor volt. Amit kimondottan magashegyi körülményekre terveztek. 
Főztünk egy meleg teát és bebujtunk hálózsákjainkba és megpróbáltunk aludni. Többen panaszkodtak fejfájásra. Nekem nem volt semmi bajom, legfeljebb nem voltam valami virgonc, kicsit fáradtnak éreztem magam.

Reggeli után az oroszok lefelé mentek, mi pedig tanakodtunk, hogy mit tegyünk. Péter nem érezte valami jól magát ezért mi ketten úgy döntöttünk, hogy itt lent töltünk még egy éjszakát. A többiek felmennek a felső II. sz. táborhelyre. Péterrel, hátizsák nélkül felkísértük a többieket. A mienken kívül, még egy sátort visszahagyunk üzenettel, hátha Attila utánunk jön.

Felmásztunk a sziklás, jeges gleccser letörésen, a sziklafal határolta beszögelésben, az 5200 m-en lévő, közbeeső táborhelyig, hol két oroszt találtunk. Közölték, hogy az 5500 m-en lévő II. sz. táborhely, mintegy 40 perc alatt érhető el, minden nehézség nélkül.

Ez a közbeeső táborhely sem volt különb a gleccser alattinál, itt is nagy kövek között kellett sátorhelyet keresni, ha valaki itt akart maradni. Ellenben, innen már belátható volt, csaknem a csúcsig hátralévő útvonal, a II-es táborig tartó szakaszt kivéve. Egy óriás hegyoldal, húzódott a csúcsletörés sziklafaláig. Jól látható volt a III sz tábor felett lévő hatalmas sziklafal fekete tömbje. Tőle jobbra a nagy piramis, honnan meg kell kezdeni a hosszú haránttolást a 6200 m-en lévő hágóig, majd onnan a gerincre vezető út egy részét és magát a csúcsot is.

Még egy darabig elkísértük a fiukat és egy meredek felszökésnél visszafordultunk. Mire visszaértünk sátrainkhoz megint el kezdett havazni, pótolva az előző napon leesett, és itt még napközben elolvadt havat. Attila megérkezésének semmi nyomát nem láttuk, állapota úgy látszik nem javult.
Sokan jöttek le a hegyről, sikertelen kísérlet után. Mondták, hogy rengeteg a friss hó odafent és már volt szerencsés kimenetelű lavina baleset is. Egy térd sérült oroszt mi is láttunk, aki kínlódva vonszolta magát lefelé, társaik támogatásával.
 
Az éjszakai jó alvás és bőséges reggeli után, derült időben, megszárítottuk sátrunkat. A tartalék sátrat, amit Attila részére hagytak itt a többiek, eldugtuk a sziklák alá. Kényelmesen összepakoltunk és 11.30-kor, elindultunk a többiek után. Lassan, komótosan haladtunk, a meredekebb helyeken hágóvasat is felkötöttük, részben a biztonság, részben a gyakorlás végett. Feljebb már csak ezzel lehet közlekedni, és nem árt már most megszokni. Időnk volt bőven.
Több rövidebb pihenővel értük el a II. sz. tábort 5700 m-en, és ott találtuk társainkat, akik ki sem dugták orrukat a sátorból egész nap. A tábor egy enyhe emelkedésű, széles hátú hó gerincen volt. A két magyar sátor mellett, még négy orosz sátor volt felverve, de gazdái nem voltak ott. A hó-gerinc felső felében leraktuk hátizsákjainkat és kérdeztük a mieinket, hogy merre található itt víz. Közölték, hogy nincs, ők is hóból olvasztottak maguknak. Ez nem töltött el bennünket örömmel, mert először is hosszadalmas folyamat a hó olvasztása, és sok energiát igényel. A gázpalackok energiájával igyekeztünk takarékoskodni. A felső szakaszon már csak olvasztással lehet a szükséges folyadékot biztosítani, amire szintén nagy szükség van a magas hegyekben, mert egyrészt, igen nagy a szervezet vízvesztesége és azt feltétlen pótolni kell, másrészt a szilárd ételt nem is igen lehet fogyasztani folyadék nélkül. Legalább is nekem nem megy.
A közelben, egy kicsit feljebb volt egy nagy jégesés, mely alatt sejthetően van víz. Így elindultunk, hogy felderítsük. Mély hóban csaknem egy óráig tartott mire elértük a jeget, de a jól halható vízhez nem tudtunk hozzáférni. Péter felmászott a jégen egy darabon, de feljebb sem tudta áttörni a jeget, így sikertelenül fordultunk vissza.
Ahogy visszaértünk a lerakott zsákjainkhoz, lepillantottam az alattunk, 20-30 m-re lévő, társaink sátra felé feltűnt, hogy mellettük 4-5 m.-re, egy horpadásban a hó kékesen elszíneződött. Kiderült, hogy ott a víz közvetlen mellettük, ők meg égész nap, azzal voltak elfoglalva, hogy négyüknek megfelelő vizet olvasszanak feleslegesen.
Az ismét elromló időben vertünk sátrat és főztünk vacsorát és korán lefeküdtünk az egyre jobban lehűlő levegőben.
Nagyon hideg éjszaka volt. Bőven meghaladta a –10o-ot, de ennek ellenére jól aludtunk. Ébredés után úgy döntött a társaság, hogy mivel az időjárás nem akar javulni és nagyon sok hó halmozódott fel odafenn, visszavonulunk az alaptáborba. Gyorsan összepakoltunk. A sátrat, főzőt, tartalék palackot és élelmet fent hagytuk és elindultunk lefelé.
5200 m-en találkoztunk oroszokkal és németekkel, aki felfelé igyekeztek. Eligazítottuk őket és folytattuk az utat. Lenn a gleccseren találkoztunk Attilával és a doktorral (aki vendégeskedett nálunk egy éjszaka), de Attilát nem engedték fel egyedül.
Egy másik bonyolultabb, rövidebb, de sokkal szebb, útvonalon érkeztünk vissza a gleccseren át, ahol óriás spaltnik (jégrepedések) aljában és tetején, patakokat keresztezve, azokon átugrálva, vagy átmászva közlekedtünk.
A rövidebb út ellenére, nagyon elfáradtam. A lábam is begörcsölt a túlzott megerőltetéstől. Még a konyhasátorba sem mentem el vacsorázni a fáradság miatt. Egész délután alapos pihenést tartottam, az ismét romló időben.
Késő délután előkelő vendégünk volt. A Szlovák válogatottból, Demjén Zoltán látogatott meg bennünket, aki megmászta a Mont Everestet. Itt is, nevéhez méltóan, az egyik legnehezebb útvonalon, a Bezupkin pillér átmászásával kívántak feljutni a Kommunizmus csúcsra. Hosszasan elbeszélgettünk (jól beszél magyarul) terveinkről, lehetőségeinkről. Ők is az akklimatizációs gondokkal küszködtek és ezért nem indultak még el a tervezett útra.

 

                   Befejezés következik

Szólj hozzá!

Címkék: pamír 1980

A bejegyzés trackback címe:

https://komano.blog.hu/api/trackback/id/tr8871264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.