A hegyenjárás korai időszakában még nem voltak táblákkal ellátott és festett iránymutató jelzések, főleg azokon a területeken nem, ahol a lombos növényzet már nem él meg.
Az állattenyésztő pásztorok ellenben e kietlen területeken is sűrűn közlekedtek begyűjteni és visszaterelni elkóborolt jószágaikat.
A magashegyekben gyorsan változhat az időjárás. Pillanatok alatt befelhősödhet, leszállhat a köd és a látási viszonyok megromlanak, a közlekedés veszélyesé válik. A tájékozódás megkönnyítésére a pásztorok kisebb-nagyobb kőrakásokat emeltek, egy-egy jellegzetes kővel a tetején. Később a hegymászók és a magashegyjárók is átvették ezt a jelzésrendszert, amit steinmann - kőembernek, kőmanónak neveztek el és a mai napig is használnak.
Másfél évtizeden keresztül jártam az európai, a nyugat-ázsiai és az afrikai magashegyeket. Rengeteg kőmanóval találkoztam, sőt építettem is.
Blogom elsősorban a természetjárással, a hegymászással, a sízéssel és az utazással foglalkozik, melyhez szívesem veszem minden hozzászóló kérdését és véleményét.
A blog-név védelmében - a "Kőmanó"
