HTML

Kőmanó

A magashegyekben gyorsan változhat az időjárás. Pillanatok alatt befelhősödhet, leszállhat a köd. A látási viszonyok megromlanak, a közlekedés veszélyesé válik. A tájékozódás megkönnyítésére a pásztorok kisebb-nagyobb kőrakásokat emeltek, egy-egy jellegzetes kővel a tetején. A hegymászók és a magashegyjárók átvették ezt a steinmann - kőember, kőmanó – elnevezésű halmokon alapuló jelzésrendszert, melyet a mai napig is használnak. Másfél évtizeden keresztül jártam az európai, a nyugat-ázsiai és az afrikai magashegyeket. Rengeteg kőmanóval találkoztam, sőt építettem is. Blogom elsősorban a természetjárással, a hegymászással, a sízéssel és az utazással foglalkozik, melyhez szívesem veszem minden hozzászóló kérdését és véleményét.

Friss topikok

  • Kőmanó: zuppa:Kösz a dicséretet. Kezdő blogoló vagyok. A poinn.hu-t nem ismerem kérem a pontios címet. A p... (2008.12.08. 07:54) PARADISKI - LA PLAGNE
  • Kunos Gábor: Érdekes volt elolvasni a 30 évvel ezelőtti kaukázusi történetet. Érdeklődve várom a továbbiakat is... (2008.11.19. 00:24) Kaukázus - Túrabeszámoló
  • Hobbiszakács: Érdekes téma! Várom a folytatást. (2008.11.14. 12:34) Kőmanó - Bemutatkozás

Linkblog

Pra Loup I - II - III

2008.11.28. 00:00 Kőmanó

 

Közeleg a sí idény, ezért most egy Francia sítúrával jelentkezem több részletben, remélve, hogy tanácsokat, tapasztalatokat tudok adni másoknak is. A Franciaországi síterepek aránylag messze vannak és egy kicsit "macerás" a megközelítésük, de pályaviszonyainak minősége, minden mást megelőznek. 
Az Északi és Déli-Alpok, összesen 83 sí központ szálláshelyének zöme, un. "pályaszállás", ami azt jelenti, hogy 100-150 m-nél messzebb nem kell menni a legközelebbi felvonóig és visszafelé, legtöbbször a szállás kapujában lehet lecsatolni a léceket. 
 
A szálláshelyek általában 1500-2200 m között helyezkednek el, ami a hó-szegény időszakban is meglehetősen jó és használható havat biztosítanak, ha kell korszerű hó-ágyúk alkalmazásával. Pályáik zöme centrumonként, eléri a 80-250 km pályahosszt és a 2500-3200 m magasságot. A jól jelzett pályáikat folyamatosan kezelik és karbantartják.
 
Felvonóik a legmodernebbek közé tartoznak. Az ott töltött időszak alatt sorban állni, esetleg a reggeli indulásoknál kell, de akkor sem többet 8-10 percnél. Az aránylag kedvező árfekvés, a helyi kiváló körülmények, kiegyenlítik az utazási fáradalmakat, nem beszélve a szebbnél-szebb, változatosnál-változatosabb tájról és környezetről. 
 
 
 
 
 
Pra Loup
 
I.
(Franciaország-Provence-Déli Alpok)
2008. Február
 
 A második sítúránk volt az idei szezonban. Előzően a két ünnep között az Ausztriai Hochkar-on voltunk.
Pra Loup-ot elsősorban, az ismeretlenség, az új síterepek megismerésének szándéka miatt választottuk. Az utat szervező utazási irodát pedig, a már többször kipróbált jó tapasztalatok alapján vettük igénybe, továbbá, a kínálatukban „B”.típusú apartman ajánlatuk miatt, amely valamivel tágasabb, ezáltal  nagyobb kényelmet nyújt, mint a „C” típusú stúdió apartmanok.
Úti és lakótársnak egy baráti házaspár szegődött hozzánk, akik már az elmúlt évadban Piancavallon is velünk voltak és tetszett nekik az akkori ajánlatunk, így bíztak az idei választásomban is.
 
Az utazás fixálásakor kértük az irodát, hogy lehetőség szerint az autóbuszban az első sorok valamelyikében biztosítsanak helyet, mert nem szeretünk hátul utazni, pláne szerpentines, kanyargós útvonalon. Egy kicsit drukkoltunk, hogy majd kérésünk alapján az első sorba jelölik ki helyünket, melyet meg azért nem szeretünk, mert azok általában szűk helyek szoktak lenni, ahol az ember még a lábát sem tudja kinyújtani az előtte lévő széksorok alá. Ez pedig nagyon fárasztó lehet az egyébként 20-22 órás utazás során.

 

 
Jelentkezésünket egy pénteki napon, a Városligetben, a Műcsarnok mögött, várakozó autóbusznál, 17.15-re tűzte ki az utazási iroda. Az indulást 18.00-ra tervezték.
Mire a mi négytagú társaságunk a nagy forgalmú helyszínre érkezett 17.30 körül, a velünk utazó és egy csoportot alkotó fiatal útitársaink már be voltak pakolva, így semmi akadálya nem volt a pontos indulásnak. Jelentkezésünkkor az utazási iroda képviselőjétől kaptuk meg „vócserünket”, amivel majd átvehetjük a kifizetett szállásunkat, síbérleteinket a Francia partner irodánál.
Helyeinket valóban az első sorba jelölték ki a buszon, de ebben az esetben, a MAN autóbusz tervezői, gondoltak a hosszú távra utazókra is és bőséges, kényelmes helyet biztosítottak az első sorok utasai részére is.
Menetben az útvonalunk a szokásos Francia útirányt követte kezdetben. Rábafüzes – Tarvizio – Mestre – Torino – Suza útvonalat követve. Majd Sestrier – Montgenevre – Brianson – Gap irányába tértünk el, de Gap előtt a Ponson-tónál balra fordulva, Barcelonette felé vettük az irányt egy hágón keresztül, ahonnan meredek szerpentinen értük el Pra Loup-ot.
Útközben természetesen 3-4 óránként, fél-háromnegyed órákra, Briansonban 1½ órára megálltunk pihenőt és bevásárlásokat tartva. Az út összesen 22 óra volt, mely a tavalyi, Tignes-i 30 órás utunkhoz képest, üdülést jelentett.
Briansonba  vásároltunk egy ballon vörösbort és egy csomag ásványvizet. Azért itt mert a városi nagy bevásárlóközpontokban mindig olcsóbb, mint fenn a hegyen a sí-központokban, ahol a felszállítás költségeit is belekalkulálják az árakba.
 
Pra Lup-ba ½4 után érkeztünk, de buszunkat nem engedték fel a település központjába a szűk utcák miatt. Csak a személygépkocsik, furgonok, a helyi sí-buszok közlekedhettek, egy keskeny körforgalmú útvonalon. Az árú szállító tehergépkocsik is, csak reggel 8-ig mehettek fel a település felső részébe.
Pra Loup két részből áll 1500 és 1600 megnevezéssel, mely a tengerszintfeletti magasságukra utal. A közlekedési korlátozás az aránylag zsúfolt 1600 részre vonatkozik.
A fogadásunkra kijelölt utazási iroda a tilalmi határ közelében volt, ezért itt kellett kipakolni az autóbuszból.
Az autóbusz személyzete és a résztvevők egy része 1500-on kapott elhelyezést. Az 1600-on lakókat furgonnal és személygépkocsival szállították el lakhelyükhöz, vagy annak közelébe.
 Az irodában, a kaució lefizetése után átvettük apartmanunk, kulcsait és az elkövetkezendő 6 napra érvényesített síbérleteinket. Az iroda vezetőjének furgonjával és egy személygépkocsival elszállítottak négyünket csomagjainkal a település másik végére, ahol egy nagy 18 emeletes épület szélén (melynek két oldalán egy-egy 11 emeletes szárnnyal egészült ki), leraktak bennünket azzal, hogy majd távozásunk napján ismét értünk jönnek ugyan ide.
A hosszan elnyúló, meredek hegyoldalban létesített épületnek 6 bejárata volt. Az előtte lévő parkoló térség sorompóval lezárva, hogy csak az épületben lakók tudják azt használni.
A mi első emeleti apartman lakásunkat a baloldali az első bejáraton lehetett megközelíteni, ami a 4-ik szinten, azaz emeleten nyílt.
Ez azt jelentette, hogy lifttel lefelé kellett indulni, de ez nem jelentette azt, hogy szuterénbe, vagy pincébe laktunk volna, mert lakásunknak volt erkélye is az épület belső felén.
A szokásos apartmanhoz tartozó sí-tároló a 3-ik emeleten volt, ahonnan külön kijáraton, lehetett feljutni az utca szintre, mivel az épületben, mint mindenütt, síbakancsban tiltva van a közlekedés.
Lakásunk egy pici előszobából, egy emeletes ággyal ellátott alkóvból, melyen keresztül egy konyhasarokkal, étkezőasztallal, kétszemélyes ággyá alakítható kanapéval ellátott szobából állt. Innen nyílt az erkély, szép kilátással a völgyön túli hegyekre. Az előszobából nyílt a tusolókabinnal felszerelt fürdőszoba, valamint a különbjáratú, toalett.
 A lakás az átlagnál jobban felszerelt volt minden tekintetben. Valószínű öröklakásként, a tulajdonos bérleményként hasznosította távollétében. Ehhez hasonló lakásban már volt részünk lakni más alkalommal is, más sí-centrumokban. Sorsolással eldöntöttük, hogy mi helyezkedünk el a nagyobbik szobában és barátainknak jut az emeletes ágy. 
 Elhelyezkedés és kipakolás, no meg természetesen az „áldomás” ital elfogyasztása után felderítő sétára indultunk, megismerni a környezetünket, mit hol találunk az elkövetkező napokban.
Házunktól egy enyhén emelkedő úton 2-300 m után értünk fel a sí-busz járat végállomásához, melynek túlsó végébe lehetett leérkezni  hazafelé tartva sível. A térség jobb oldali  épületéből indult felfelé egy modern francia gyártmányú, POMA típusú, kabinos lift.
A pályákon lévő hó mennyisége és minőség jónak látszott, annak ellenére, hogy az internet által közölt 105 cm magasságot, nem érte el.
 A térséget kettészelő úttest túloldalán egy hosszú több száz méteres félig fedett passzázs mentén különböző üzletek, vendéglők, cukrász, ajándék és divatboltok, áruházak, büfék, sí üzletek és kölcsönzők, játéktermek sorakoztak. A belső nyitott térségen hóborított játszótér és egy nyitott jégpálya üzemelt.
Visszatérve ideiglenes otthonunkba bőségesen megvacsoráztunk és aránylag korán lefeküdtünk, a fárasztó utazással terhelt nap után.
Étkezésünket a már többszörösen kipróbált és begyakorolt módszer alapján állítottuk össze. Itthon elkészített, sült és főzött ételeket műanyag flakonokba csomagolva, itt csak már étkezés előtt melegíteni kellett. A garnérungot burgonya porral, előre főzött rizzsel, biztosítottuk. A savanyuságot szintén hazulról, hoztuk magunkkal úgy, mint a reggelihez szükséges felvágottakat, sajtokat, krémeket, ízesítő szereket és fűszereket.
Napközben általában egy-egy szendvicset vittünk magunkkal, amit esetleg a sípályák hegyi vendéglőinek egyszerű étkével, kávéjával, kapucsínóval egészítettünk ki.
 Reggel 7-kor ébresztettem a társaságot: Időjárásunk jónak ígérkezett, enyhén felhős égbolt alatt szépen látszottak a távoli hegyek.
Reggelihez hoztam friss baget-et a közeli sütődéből, és alaposan bereggeliztünk. 
Kicsit kényelmesen, fél 10 után indultunk és rövid sorbaállás után jutottunk fel a 6 személyes kabinok egyikével a  2130 m Costebelle tetejére, mely még az erdőhatáron belül volt.
Az utazási irodától kapott sí-térkép eléggé kisméretű volt és szerkesztése révén nehezen áttekinthető. Csalódásunkra itt a helyszínen sem kaptunk jobbat. Nagyon összezsúfolt, apró betűvel és aránytalan rajzolattal ellátott térkép, nehezen áttekinthetőnek tűnt, a pályarendszer nagyságához viszonyítva.
Több mint egy tucat helyen jártunk már Franciaországban, sokszor sokkal nagyobbakban is, de ilyen rossz tájékoztató térképpel még nem találkoztunk, mint itt. Jellemzően, még az utolsó napon is eltévedtünk, pedig mindig büszke voltan térképolvasási és tájékozódási képességemre.
 
 Felérkezve a lift végállomására, visszaindultunk a felvonó mellett húzódó un. Olimpiai pályán, mely piros minősítése ellenére, kiváló, asztalsimaságú, állapotban volt. Annyira tetszett, hogy megismételtük, mielőtt továbbindultunk volna, a rendszer jobb oldala felé, ahol a völgy fenekén találtunk egy nagyon hosszú tárcsás felvonót.
Ezek a típusú felvonók szintén a POMA gyár szabadalmai. A végtelenített drótkötélre rugós végű hajlított rudak vannak fel függesztve, végükön egy 25-30 cm átmérőjű tárcsával. E tárcsát kell induláskor lábközé helyezni. A rudak egymásközti távolságát egy automata rendszer lámpával szabályozza. Az automata kötélre rögzítést pedig szintén egy elektronikus kapcsoló végzi, amit a síző a rácsúszáskor a lábával kapcsol be, anélkül, hogy erre különösebb figyelmet kellene fordítania.
 Az ilyen felvonókat a köznyelv „tökönverősnek” is nevezi, mert ha a húzórúdba épített kiegyenlítő rugó el van fáradva, vagy el van törve, az indításkor esetleg nagyot ránthat, és ha nem jól helyezte el az ember a lába között, kellemetlenül odaverhet, főleg a fiuknak.
E felvonó típus meghaladhatja az 1000-1200 m hosszúságot  és útvonala többször megtörhet a terepviszonyokhoz módosulva. Színt különbségük 2-300 m. A más típusú húzós liftek csak egyenes irányba közlekednek és általában lassúbbak is.
 
 
A modern sífelvonók általában 4 csoportba sorolhatók. Kabinos, üllőszékes, húzós és vasút típusokra.
Ezeken belül aztán további változatok vannak a gyártók liszencei szerint. Kabinosok 4-6-10-25 személyesek, melyekbe általában mozgás közben kell beszállni sílécekkel együtt a nagyobbakban.  A kisebbekben, 4-6 személyesek, a kabinok oldalára felszerelt sí és snowboard tartókba kell azokat elhelyezni.
Az ennél nagyobb kabinok 40-70, de van 100-150-250 személyes is, két párhuzamos kötélpályán üzemelnek, az egyik fel, a másik le üzemmódban. Felvonó távolságuk általában 1000-1200 m, szintkülönbségük 2-400 m. Az egészen nagykabinos liftek, ezt a szintkülönbséget is meghaladhatják.
 A „páternoszter” elven működő székes felvonók 2-3-4 személyesek, de a Franciáknál létezik, 6-8 személyes is, melyek induláskor automatikusa le és felkapcsolódnak a tartó kötélzetre. 4-6 székes legmodernebb felvonókat egy ráhúzható burával is felszerelték, melyek a rossz időjárás esetén hasznosan védik az utasokat a hidegtől, széltől és a havazástól. Léteznek az indulásnál használatos „futószőnyegek”, melyekre az utazók rácsúsznak felcsatolt lécekkel, így a mozgó szőnyegen álló sízők alá csaknem észrevétlenül csúszik az érkező széksor, így biztosítva az ütközésmentes beülést a székekbe. E liftek szállítótávolsága általában 4-600 m, de a legmodernebbek meghaladják az 1000 m-t is.
 
A húzós felvonó típusok közül a már említett tárcsás POMA, az un. „csákányos” és a „madzagos-tárcsás” a legelfogadottabbak. A „csákányos”, egy fordított T betű alakú műanyag rudazat, mely dobra csévélt kötélzettel van ellátva. A dob van rögzítve a végtelenített húzókötélre. A T alak rövid szára elé állnak párosával az utazók és az ülepük alá helyezett szerkezettel, síléceiken állva,. húzatják magukat fel a hegyre. Szállító távolságuk 4-500 m és 50-100 m szintkülönbségűek. A csákányos felvonók már idejemúltak és jóformán csak az Osztrákok, Szlovénok és a Szlovákok használják. Olaszországban már csak elvétve találhatók.
A madzagos-tárcsás felvonókat általában a tanulópályák mellett használják 1-200 m-es távolságon és 30-40 m-es szintkülönbségen.
Ezenkívül kisegítőként, használnak még „kapaszkodó” felvonót és mozgójárdát is, rövidtávra és alacsony szintek megtételére, hogy itt sem keljen a síléceket le és felcsatolni. A húzóson vagy kötélhurokba, vagy esetleg rudazatba kell kapaszkodni. A mozgójárdára pedig felcsatolt léccel is fel lehet állni.
 
 
E rövid „felvonó ismertetés” után térjünk vissza a sípályákra. A hosszú tárcsás felvonó tetejéről kiválóan előkészített pályán lesíztünk egy üllőszékes felvonóhoz, mellyel feljutottunk az itteni oldal legmagasabb pontjára, a Le Lac-ra (2502 m), ahonnan szép körkilátás nyílik a környező középmagas, sokszor bizarrformájú hegyekre és csúcsokra.
Innen lehetett továbbhaladni a sí rendszer másik széle, Fox D’Allos felé, kezdetben egy szűk gerincen, haladva, majd egy meredek piros minősítésű pályán, mely déli fekvése miatt, most ugyan kiváló állapotban volt, de márciusban már biztos, problémás lehet a késő délelőtti órákban, mikor fellazul a hó.
E pályaszakasz alján egy felfelé tartó húzós lifttel és egy alulról érkező székes lifttel találkoztunk amely alulról, Fox D’Allos irányából érkezet. Innen indult tovább lefelé, egy legalább 2-3 km hosszú, aránylag enyhe lejtésű, keskeny pályaszakasz egy völgy alja felé, melyen tovább kell haladni Fox D’Akllos felé.
Mivel ekkor már délfelé járt az idő, nem mentünk tovább, mert nem volt értelme, mivel a visszaúthoz több liftet is kellett volna használni, és az utolsót nem biztos, hogy elértük volna a ½ 5-ös üzemidő végéig. Erre egyébként a lifteknél mindenhol felhívták a figyelmet.
 
 
Visszamentünk a Le Lac tetejére, ahol találkoztunk a lavina-ágyúval.
Nagy havazások után a veszélyes helyeken mesterségesen indítják ej a lavinákat olyankor , mikor még nem,vagy mikor már nem mozognak a sízők a veszélyeztetett területeken. 
A meredek hegyoldalak fölé 30-40 cm átmérőjű, végükön lefelé hajlított csővezetékeket építenek, melyekbe nagy nyomással szénsavas sűrített levegőt nyomatnak robbanásszerűen a hó felületére. Így a légnyomás hatására megindul a hó és lezúdul a meredek hegyoldalon, megszüntetve a bizonytalan veszélyt.
A képen előtérben a palackokat és az időzítő berendezést tároló helység látható.
A háttérben pedig az egyik "ágyúcső" meredezik ki a hóból, végével lefelé fordulva.
 
Innen lesíztünk a reggeli kiinduló pontunkhoz, de most nem az Olimpiai pályán, hanem nagy kerülővel, egy enyhébb  kék pályán és az ott lévő egyik vendéglő teraszán fogyasztottuk el szendvicseinket egy-egy forró kávé kíséretében.
Időközben befelhősödött és a levegő is lehűlt. A délután már nem volt számunkra valami élvezetes a sízés és nem is erőltettük a végtelenségig, hanem befejeztük az elsőnapi sízésünket. 
 
Visszatérve lakosztályunkba a szokásos napi tevékenységgel fejeztük be a napot. Átöltözködés, fürdés, evés-ivás, napi események kitárgyalása, lefekvés.
A hazai utazási iroda, kedvezményként felajánlott egy térítésmentes étkezést a megjelölt vendéglőkben, valamint minden további fogyasztásból 10% kedvezményt. Mikor aztán, a tegnap esti sétánk alkalmával keresni kezdtük a vendéglőket kiderült, hogy azok mind fenn a hegyen vannak és csak felvonóval és síléccel közelíthetők meg.
 
                                    FOLYTATÁS KÖVETKEZIK
   
 

 

 

 
 
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

Szólj hozzá!

Címkék: sí pra loup i.

A bejegyzés trackback címe:

https://komano.blog.hu/api/trackback/id/tr76790197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása