Pra Loup-III.
(Befejező rész)
Utolsó sínapunk ezen a túránkon. Az időjárás továbbra is csendes, tiszta, napfényes. Nekem az volt az elképzelésünk, hogy ismét átmegyünk Fox D’Allos-ba, mert előző napon nagyon tetszett az ottani táj és pályák, amelyeknek csak egy részét tudtuk csak bejárni.
Társaink ellenben úgy képzelték, hogy inkább itt maradnak ezen az oldalon. Így a reggeli induláskor nem kellett várakozni rájuk és 9 órára, mikor a liftek indultak, már mi is ott voltunk és az első kabinok egyikével mentünk fel és a frissen felújított pályákon „élvezgettünk” lefelé.
A Le Lac tetejére szintén az elsők között jutottunk fel és haladtunk tovább lefelé, az éjszaka kissé „karcossá” kifagyott pályán. A nagy lejtő végéből induló hosszú keskeny pályaszakaszt, a hazafelé igénybevett ülőszékes lifttel kihagytuk, ezzel gyorsítva az átkelést, elkerülve az unalmas, keskenysége miatt néhol fokozott figyelmet igénylő, hosszú csúszó szakaszt. 
A Bárányos vendéglőtől ismét felmentünk a gerincre, hátha megnyitották az onnan közvetlen lemenő pályát, de ez nem történt meg, így ismét a tegnapi útvonalon közelítettük meg Fox D’Allos központját. Onnan kipróbáltuk a széles enyhe lejtésű nagy térség felett közlekedő, nyitott kétszemélyes átkelő liftet, amibe állva lehet utazni. Ez a felvonó típus is a kezdeti korból származik, mint a végéről induló kabinos felvonó is. Kevesen is használják, mivel a közeléből induló modern 4 személyes üllő-lifttel gyorsabban és kényelmesen érhetik el céljukat a sízők.A kabinos lift nem csúcsra, hanem egy csúcs alatti gerinc szakaszra érkezik 2600 m magasságban, szép kilátással keleti és déli irányba, valamint le, a meredeken alattunk, 800 m-re lévő, Fox D’Allos település felé. Kiszállásnál egy mesterséges teraszra léptünk ki a szabadba, ahonnan lépcsőn ereszkedtünk le egy aránylag kis kilátó térségre.
Az északra és nyugatra történő kilátást az állomás épülete és a mögötte magasodó hegygerinc és egy nagy piramis alakú meredekfalú csúcs gátolja, melynek nevét sem sikerült felderíteni, mert a rendelkezésre álló térképeken nem szerepeltetik.
A felvonóállomást is, csak "Obszervatorim 2600" néven nevezik.
A szép időben sokáig nézelődtünk a szép környezetben, majd elindultunk lefelé, kezdetben, egy szűk katlanban, nagy ívben haladó pályán, mely később a kitárulkozó völgyben, meredeken haladt vissza a kiinduló állomásig, közben többször megállva nézelődés és fényképezés céljából. A pálya meredeksége, minősége annyira tetszett, hogy meg is ismételtük a fordulót.
A második forduló után a központból induló székes liftet igénybe véve egy számunkra új pályaszakaszt próbáltunk ki a pályarendszer legszélén, egy tárcsás lift aljáig, melynek mindkét oldalán vezetett pálya, amit végig is síztünk, mindkét oldalon. Ezzel besízve az egész nagy pályarendszer pályáinak mintegy 90 %-át. A hiányzó 10 % egyrészt le volt zárva, másrészt jelentéktelen tanuló, vagy összekötő pályaszakaszok voltak.
A lezárásokat többnyire tartalékolás miatt végzik a melegebb későbbi napokra gondolva, mikor a pályák nagy részén már elkopóban van a hó. Így biztosítva a szezon hosszának kitolását amennyire csak lehetséges. Erre a célra alkalmazzák a „hóágyúkat” is azokon a pályaszakaszokon, ahol a hozzávaló vízvezeték ki van építve. Ezek a szerkezetek magas nyomással permetezik a vizet fel a levegőbe és így a permetcseppek apró hókristályok formájában, hullnak vissza, amit aztán gépekkel simítanak el, összekeverve a természetes hóval. Keverésre azért van szükség, mert a „mű-hó” hasonló, mint a liszt és kevésbé csúszik, mint az eredeti hó.
E szerkezetek üzemeltetéséhez legalább, mínusz 3-4 fok szükséges, ezért általában éjszaka üzemeltetik, amikor a hőmérséklet alacsonyabb.
13 óra után indultunk visszafelé, megállva a kellemes „Bárányos” vendéglőnél, ebédelés és napozás céljából. Alig, hogy elhelyezkedtünk a kényelmes nyugágyak egyikébe, megjelentek barátaink is, akik utánunk jöttek és biztosak voltak abban, hogy itt fognak találni bennünket.
Kellemesen eltöltött pihenő után indultunk tovább szállásunk felé, de előtte felmentünk még a vendéglő feletti kiváló vezetésű pályára és onnan csúsztunk le a hazafelé tartó felvonó aljához, mely a vendéglő alól indult.
Itt elénk került egy furcsa eddig még nem látott sí-szerkezet. Két szélesebb sílécre (valószínű ugrólécek alkalmazásával), egy félig fekvő szerkezet volt építve, mozgássérült részére úgy megszerkesztve, hogy a szerkezet kiszállás nélkül, a rajta lévő mozgássérülttel együtt felhelyezhető az ülőszékes liftre. Természetesen ilyenkor a liftet, fel és a leszálláskor leállítják egy pár másodpercre.
A lécek végére lábfékek vannak felszerelve, amit a lécek végén álló kísérő kezel a lábával. E szerkezettel, fantasztikus kanyarokkal és ügyességgel vitte le a kék pályán a mozgássérültet, a láthatóan gyakorlott kísérő, utasának visszaadva a sízés élményét. Azt nem tudtuk meg, hogy ez a szerkezet egyéni konstrukció, vagy a sípályák felügyelőinek szolgáltatása e?
Más esetben találkoztunk már, féllábú sízővel, akiknek könyökmankószerű botjának végén, egy-egy kis billegő síléc volt felszerelve, a könnyebb egyensúlytartás véget. Vagy, egy mono-lécre (jóval szélesebb, mint a páros léc) szerelt székre, melyet csonkolt lábú síző kezel, két rövid síbot alkalmazásával. Ezeket felügyelő kíséri, hogy az indulások, megállások alkalmával, segítséget nyújtsanak. Láttunk már vak sízőt, aki előtt, vagy csengővel, vagy csak hangadással halad a kísérője, diktálva a fordulókat, de ilyent még nem, aki valószínű teljesen mozgásképtelen egyént vitt le a pályákon örömöt okozva utasának, aki láthatóan nagyon boldog volt az élmény hatására.
.jpg)
Felérve a felvonó tetejére Olgával, mi visszafordultunk még egy menetre, mert nagyon jól éreztük magunkat és időnk is volt még rá. Barátaink továbbmentek, de az egyik felvonót elvétették és a Le Lac tetején utolértük őket.
Tovább lefelé tartva, tévedésem alapján eltévedtünk. A közel, két egymás mellől induló rossz, visszafelé tartó tárcsás liftre kapaszkodtunk fel, ezzel is igazolva, hogy a nehezen áttekinthető, rosszul szerkesztett térkép alapján, még az utolsó napon is képesek voltunk eltévedni és elvéteni a helyes útirányt.
A liftről, mikor tapasztaltam, hogy rossz irányba haladok, egy alkalmas ponton, amikor aránylag enyhe volt a lejtő és a szomszédos pálya is a közelben haladt visszafelé, leakasztottam magam. Megvártam a többieket, akiket hasonló cselekedetre biztattam. Így most már a helyes irányba jutottunk le a kabinos felvonó felső állomásához és tovább az Olimpiai pálya tetejére.
Mire, ½5 felé leértünk Pra Lopba a liftek is leálltak, tehát az utolsó sínapunkat teljes mértékben kihasználtuk. Az első liftek egyikével mentünk fel és már leálltak mikor befejeztük a napot.
Most már babonám szerint is megengedett volt az időjárásról beszélni és megállapítottuk, hogy az egy napon kívül, mikor szakadt a hó, kiváló volt az időjárásunk. Annak a napnak is megvolt a „magyarázata”, véleményem szerint.
Az utazás, a lakás, a saját ellátásunk (feleségeinknek köszönhetően), a hóviszonyok mind-mind nagyon jók voltak és semmi akadálya nem volt hogy kifogásoljunk valamit.
Mindezt kellően meg is ünnepeltük egy „lukulluszi” vacsorával és az italok eddig megmaradt részével.
Vacsora után már megkezdtük a pakolást a másnapi hazautazáshoz, hogy reggel, időre elkészüljünk a takarítással és a lakást leadásra.
Kaptunk egy kellemetlen, SMS üzenetet, hogy másnap 10.00 órára jelentkezzünk az utazási irodánál (a település másik végében), a csomagjainkkal bepakolás, a kulcsok leadása és a kauciók visszavétele végett. Ez azt jelentette, hogy az iroda ígérete ellenére nem jönnek értünk.
Reggel 9.00-re, felhordtunk minden holminkat a bejárathoz, hogy majd talán mégis jönnek értünk és átveszik a lakást. 10 óra körül megjelent egy hölgy és a lakást átvette, de szállításunkról nem tudott semmit.
Kénytelek voltunk csomagjainkat több fordulóval felhordani a mintegy 300 m lévő buszmegállóba, ott fel és lerakni a tömött buszra, majd a leszállás után elcipelni a várakozó autóbuszunkhoz.
Az autóbuszunk már be volt pakolva, mikor odaérkeztünk, de nem tudtunk elindulni, mert utastársainktól elloptak egy új sílécet és egy pár síbotot a sí tárolóból és a rendőrségen voltak jegyzőkönyv felvétele céljából.
Végül 12-kor tudtunk elindulni hazafelé. Pra Loup alatti völgyfenéken még megálltunk Barcelotte-ben egy bevásárló centrumban, majd új útvonalon indultunk hazafelé. Nem mentünk vissza Brianson és Suza irányába, hanem az aránylag közeli, meredek Maddelena hágón keltünk át, az Olasz Cunego felé. Így három hágó helyett csak egyen kellett áthaladni
Cunego-tól Alessandria – Piacenza-n keresztül értük el Brescia-nál a 4A autópályát, Torino-t és Mláno-t kikerülve. Így 75 km-t és 2-3 óra menetidőt megtakarítva.
Innen aztán a már jól ismert, sokszor megjárt útvonalon, többszöri megállással értünk vissza a Városligetbe, reggel ½6-kor, azaz csaknem 18 órai utazás után, mely 4 órával volt rövidebb, mint menetben.
Utólag megállapíthattuk, hogy a minimális kellemetlenségek ellenére, ismételten jó és kellemes, Francia sítúrán vagyunk túl, és ismét lehet tervezni a következőt.
VÉGE
